(folytatjuk)
János ment tovább. Egy pár vasbocskor már elszakadt volt, most felkötötte a másodikat. Ment, mendegélt, s addig meg sem állott, míg Vörösországba nem ért. Azért hívták ezt Vörösországnak, mert itt ember, állat minden vörös volt. De ő ezt szemügyre sem vette, ment egyenesen a király városába, ottan is a király palotájába, de most már nem ment a hopmesterhez, hanem egyenest a királyhoz. Mert azután jutott eszébe, mikor már eljött volt Feketeországból, hátha lóvá tette a hopmester; hátha nincs is gyermeke a királynak, s a hopmester foga vásik a királyságra. Audienciát kért, s a király mindjárt el is fogadta. - Adjon isten, jó napot, vörös király őfelsége! Hát hogy s mint szolgál a drága egészsége? - Köszönöm kérdésedet, fiam- felelé a király -, én csak megvolnék, mint öregember, de hát ugyan bizony mi szél vetett az én országomba, mert látom, hogy nem országombéli vagy? Felelé János: - Hej, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, ha én ezt úgy egy szuszra elmondthatnám! Akár hiszi, akár nem, Székelyországból jöttem ide, hogy szerencsét próbáljak, mert annyian vagyunk testvérek, mint a rosta lika, még eggyel több, s nekem már mesterség sem jutott, mind elszedték előlem a bátyáim.
Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegány embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott a szegény, hogy mit csináljon ezzel a teméntelen sok gyermekkel. Annyian voltak, hogy nem is talált valamennyinek más-más mesterséget. A legidősebből mészáros lett, de ez elvette a többinek a kedvét a mesterségétől, s valamennyi úgy megszólta a maga mesterségét, hogy ahány, annyifélébe fogott. Azám, csakhogy a legkisebbnek semmiféle megsterség sem maradott! Mondta az apja: - Légy fiam, csizmadia, a csizmának mindig van keletje! - Nem leszek én - mondá János (mert így hívták a legfiatalabbat) -, elég egy csizmadia egy famíliából! - Hát aztán mi lesz belőled? Felelte János: - Vagy király, vagy halál. Nagyot kacagott a szegény ember. - Ó, te oktondi, te, hát azt hiszed, hogy olyan könnyű királynak lenni! - Már vagy könnyű vagy nem, de én király leszek, ha addig élek is. Hát bizony János nem tréfált, sokáig nem is teketóriázott, a kovács bátyjával csináltatott három vasbocskort, az anyjával süttetett három hamuban sült pogácsát, azzal elbúcsúzott mindenkitől, s elindult szerencsét próbálni.
A vörös király úgy megörült ennek, hogy egyetlen leányát s egész királyságát Jánosnak adta! Most már Jánosnak két országa volt, s mint a nagy urak szoktak, nyáron Jégországban, télen pedig Vörösországban lakott. Bezzeg hogy az udvarába vitette az apját, anyját, testvéreit, miden atyafiságát, s nagy urakká tette valamennyit. Aki nem hiszi, járjon utána. Majd megtudja Vörösországban, ha ott nem, hát Jégországban.
Belépés 2020. június 30., kedd - Ma Pál napja van Gyermek- és ifjúsági könyvek Informatika, számítástechnika Naptárak, kalendáriumok Nyelvkönyvek, szótárak Társadalom- és humántudomány Természet- és alkalmazott tudomány Kötésmód: cérnafűzött kötött Méret [mm]: 206 x 288 x 18 Szállítás: 1-10 munkanap Benedek Elek a legismertebb magyar meseíró és népmese-feldolgozó. Gyűjteményei folyamatosan jelennek meg, népszerűsége hosszú évtizedek óta sem kopott meg. Gyermekek milliói nőttek fel művein, a maiak éppúgy szeretik történeteit, mint a szüleik, nagyszüleik. Ebben a kötetben többek között a Jégország királyává váló Jánossal, a színében változó királynéval, a csudaállatokkal, a nagy orrú királyfival, a cserfes Csiricsári kisasszonnyal találkozhatunk, akik újabb csodás kalandokba viszik el a gyerekeket. Mint a korábbi Benedek-köteteinket (Az aranyalmafa, A kék liliom), ezt is Bányai Éva magával ragadó rajzaival ajánljuk minden kedves olvasónknak.
Hiszen ha ő azt tudta volna, bizony mindjárt suttogóra fogta volna a beszédet. - Jaj, lelkem, öreganyám, ha én azt tudtam volna! No de ki is gondolhatta, hogy ilyen kicsi kalibában lakik a Nap! Szerencsére a Nap nem ébredt fel álmából, s semmi baja sem történt Jánosnak. Mikor aztán olyan mélyen aludt a Nap, hogy ágyúszóval sem lehetett volna fölébreszteni, megszólalt az öreganyó: - No, most mondd el, mi járásbeli vagy? Elmondja János, hogy miben jár. - Hej, édes fiam, nagy fába vágtad a fejszédet. Terajtad csak az én fiam segíthet egyedül. Hiába is mégy oda, mert jéggé fagysz, mint a többi, ha az én fiam egyszer arra nem veszi az útját. Gondolta János, már csak megvárja, míg felébred a Nap, akkor megkéri szépen, hogy legalább egyszer vegye útját Jégország felé is. Aztán egy kicsit elszundorított. Hajnal felé a Nap a sötét oldaláról a világosra fordult, s felszedelőzködött, hogy induljon el világjáró útjára. De mikor éppen indulóban volt, elejébe állott János, s köszönté illendőséggel: - Adjon Isten jó reggelt, áldott Napom!
Hat pár vasbocskor sem lesz annak elég. Amint így évelődnék magában, egyszerre csak nagy nyöszörgést hall. Megy a nyöszörgés felé, s hát egy bokor tövében ott fetreng egy jegesmedve. Kérdi János: - Hát neked mi bajod, jegesmedve koma? - Jaj, segíts rajtam, te jó legény, s bizony nem bánod meg! A jégkirály nagy vadászatot tartott, s hogy megmentsem az életemet, annak a hegynek a tetejéről ide leszöktem. Nézz csak ide, ahogy lezuhantam, egy szamártövis ment a talpamba, s most nem tudok innen megmozdulni, ha valami kegyes jó lélek ki nem húzza. - No, ne búsulj, kihúzom én! - mondá János, s egy rántással ki is vette a szamártövist a medve lábából. A medve mindjárt talpra ugrott, s azt mondta Jánosnak: - Az Isten áldjon meg a jótételedért, te szegény legény! Ne félj, meghálálom, csak húzz ki egy szálat a bundámból, s ha bajba kerülsz, húzd végig ezt a szájadon, s mindjárt ott leszek melletted. János hitte is, nem is, hogy lesz annak majd valami haszna, de kihúzott egy szálat a medve bundájából.